Lengyel diákok a Noszlopy Gáspár Gimnáziumban

Új partnerkapcsolatunk keretein belül szeptember 29. és október 5. között 12 lengyel diák érkezett hozzánk, akiket iskolánk tanulóinál szállásoltunk el. A vasárnapot a családok kedvük szerint szervezték meg a cserediákoknak, hétköznap viszont már iskolai programok voltak.

Hétfőn igazgató úr köszöntését követően angol, német és testnevelés órákat látogattak a gyerekek, valamint egy vetélkedőn is összemérték erejüket, illetve tudásukat. Délután megnéztük Veszprém fő nevezetességeit, beleértve a Kossuth utcát, a Tűztornyot, a várat, a Benedek-hegyet, a Séd völgyét és a Gizella királyné kilátót. Kedden Budapestre utaztunk, ahol először a Halászbástyáról letekintve gyönyörködtünk a város szépségében. Átsétáltunk a Lánchídon, megnéztük a kirakatokat a magyar Oxford Street-en, azaz a Váci utcán, összeálltunk egy csoportképre a Hősök terén, sőt a dunai cipőknél pár percben megemlékeztünk a zsidó áldozatokról is. A nap csúcspontja egyértelműen az Országház volt, amit volt szerencsénk belülről is megcsodálni. Szerdán egy prezentációt hallhattak a diákok, melynek témája a magyar nép volt. Szó esett a kalandos történelmünkről, híres magyar emberekről, találmányainkról és megvitatottunk néhány közismert sztereotípiát. Később a magyar gasztronómiára helyeztük a hangsúlyt: a tanulók magyar hozzávalókból készítettek szendvicseket és természetesen az édességek sem maradhattak el. A kedvenc egyértelműen a túró rudi lett. Ebédre bográcsgulyást főztünk, ami szemmel láthatóan a lengyeleknek is ízlett. Csütörtökön Tapolcára kirándultunk, ahol csónakáztunk a tavasbarlangban és sétáltunk a Malom-tónál. Délután rendeztünk egy kvízt, melyben az iskolával, Veszprémmel, Budapesttel és Magyarországgal kapcsolatban tettük próbára a diákok emlékezetét. A nap rendkívül meghatóan zárult, mert az egyik család figyelmességének köszönhetően sikerült meglepni a szülinapos lengyel lányt egy hatalmas tortával. A közös ének – mely három nyelven is elhangzott – tovább fokozta a kívánt hatást.

A búcsú ideje pénteken jött el, ugyanis a lengyel csoport reggel indult útnak. Az elválás ölelések, könnyek közepette talán nehezebb volt, mint amilyenre számítottunk.

A diákcserének elsődleges célja az volt, hogy a gyerekek az iskola falain kívül, úgymond éles helyzetben is használják az angol nyelvet. A visszajelzések a diákok és a szüleik részéről egyaránt pozítivak voltak. Bízom benne, hogy a gyerekek felismerték a nyelvtanulás fontosságát. A gyakorlásra lesz még lehetőségük, hiszen jövőre ismét találkozik a két csoport, csak akkor már Lengyelországban.

 

Veszprém, 2018. 10. 12.

 

Végh Balázs, tanár és kapcsolattartó

Noszlopy Gáspár Gimnázium és Kollégium