A karácsonyi időszakban az iskola nem csupán a tanulás helyszíne. Ilyenkor lehetőség nyílik arra is, hogy megmutassuk, mit tud egy közösség, ha teret kap az ötletekre, az alkotásra és az együttműködésre. A Noszlopy Gáspár Gimnáziumban idén is ilyen hetek állnak mögöttünk.
Ünnepi hangulat a tantermekben
Az elmúlt időszakban tantermek változtak át. Falak, ajtók, ablakok kaptak új jelentést, és minden osztály a maga módján próbálta megteremteni az ünnepi hangulatot. Volt, ahol az aprólékosan kidolgozott részletek domináltak, máshol az összhatás vitte a prímet. Akadt olyan osztály is, ahol mindenki kivette a részét a munkából, és olyan is, ahol egyetlen jó ötlet köré épült fel az egész koncepció.
A zsűri nem volt könnyű helyzetben. Az értékelés során nem azt kerestük, hol van a legtöbb dísz, hanem azt, hol jelenik meg leginkább a gondolat, a befektetett munka és a közös energia. A verseny végül az alábbi eredménnyel zárult:
A 10. helyen végzett a B224-es terem, a 11B osztályterme 18 ponttal.
A 9. helyen a B225-ös terem, a 10A osztályterme 21 ponttal.
A 8. helyen a B307-es terem, a 11C osztályterme 23 ponttal.
A 7. helyen a B118-as terem, a 10B osztályterme 24 ponttal.
A 6. helyen a B221-es terem, a 9C osztályterme 25 ponttal.
Az 5. helyen holtversenyben végzett a B120-as és a B309-es terem, a 11B és a 10C osztályterme 26 ponttal.
A 4. helyet a C004-es terem, a 9D osztályterme szerezte meg 29 ponttal.
A dobogós helyezettek:
3. helyen a C303-as terem, a 9NYA osztályterme végzett 34 ponttal.
2. helyen a C304-es terem, a 9A osztályterme 37 ponttal.
1. helyen pedig a B242-es terem, a 12B osztályterme végzett 41 ponttal.
A zsűri döntése alapján különdíjban részesült a 9C osztály, akik következetes munkával, ötletességgel és egységes összképpel hívták fel magukra a figyelmet.
Munka, sütemény és jutalom
A teremdíszítő versennyel párhuzamosan zajlott az adventi sütivásár is. Ezekben a napokban nemcsak sütemények készültek, hanem rengeteg idő, energia, pénz és odafigyelés is belekerült a programba. Voltak, akik sütöttek, voltak, akik árultak, és sokan voltak olyanok is, akik mindkettőt vállalták.
Ez a program a vállalásról és a kitartásról szólt, iskolai pulóvereket lehetett nyerni. A pontozási rendszer azért jött létre, hogy mindez láthatóvá, mérhetővé és igazságossá váljon. A közös munka eredményeként összesen hét iskolai pulóvert tudunk megrendelni.
Pulóverben részesülnek:
- a negyedik helyen négyes holtversenyben Nagy Tamás 10A, Németh Franciska 10A, Korusz Róbert 9C és Nagy Lili 9C 10 ponttal.
- A második helyen holtversenyben Hernádi Mia 9C és Stecher Márk 9D 40 ponttal.
- Az első helyet Jópeti Anna 9D szerezte meg 42 ponttal.
Több mint verseny
A karácsonyi programok ismét megmutatták, hogy a Noszlopyban az ünnepi időszak nem csupán események sorozata, hanem valódi közösségi élmény. A díszítés, a sütés, az árusítás és a szervezés mind-mind hozzájárult ahhoz, hogy ezek a hetek emlékezetesek legyenek.
Köszönjük mindenkinek, aki munkával, ötlettel vagy lelkesedéssel hozzátett ehhez az időszakhoz. Ezekben a napokban nemcsak díjak találtak gazdára, hanem újra bebizonyosodott, milyen, amikor egy iskola valóban közösséggé válik.
Kívánunk mindenkinek meghitt, nevetéssel teli karácsonyt, sok pihenést, feltöltődést és egy olyan új évet, amelyben megmarad a kíváncsiság, a jókedv és az összetartozás érzése.



