December 18-án az osztályunk igazán izgalmas programokon vett részt. Először falat mászni mentünk a Liger Boulderbe, ami sokunk számára új élmény volt. Bár eleinte kicsit féltünk a magasságtól, hamar belejöttünk, és egyre bátrabban próbáltuk meg teljesíteni a pályákat. Nagyon jó érzés volt legyőzni a félelmeinket, és közben egymást is biztattuk. A mászás után a veszprémi CODE-ba látogattunk el, ahol rengeteg érdekes és modern program várt ránk. Először a hexagon teremben Csontváry – A fotonok nyelvén című vetítését néztük meg, majd utána a stúdióban a világűrbe látogattunk el. A digitális élmények nemcsak szórakoztatóak, hanem tanulságosak is voltak, és sok új dolgot tanulhattunk. Mindenki talált magának valami izgalmasat, ami igazán lekötötte. Összességében nagyon jól éreztük magunkat, a programok változatosak és élvezetesek voltak. Ez a nap biztosan emlékezetes marad az egész osztály számára, és örülünk, hogy együtt élhettük át ezeket az élményeket.
Fejes Blanka Szófia és Kasuba Liliom 10.A



