A néma forradalom – 11.A osztály a kommunista diktatúra áldozatairól szóló városi megemlékezésen

2019. 02.25-én ellátogattunk az Agórába, ahol „A néma forradalom” című filmet néztük meg. A film a kommunista diktatúra elleni magyar szabadságharc mellett kiálló német fiatalokról szólt. A történet szerint két fiú átmegy az egyikőjük nagyapjának sírjához Nyugat-Berlinbe. Ezután moziba mennek, ahol értesülnek a magyar forradalomról. Másnap az iskolában 2 perces néma csendre buzdítják a többieket, szolidaritást vállalnak a magyarok mellett. Ezt a terembe érkező tanár a kommunisták elleni lázadásnak minősíti. A fiatalokat ezek után folyamatos kihallgatásoknak, megfigyeléseknek vetik alá. Ők eközben titokban rádión hallgatják az eseményeket. A történet végére kiderül, hogy ki kezdeményezte a szolidaritást, ám a többiek kiállnak mellette, emiatt az egész osztályt eltiltják az érettségitől az egész ország területén belül. A fiatalok azonban nem csüggednek, fokozatosan átszöknek nyugatra kis csoportokban.

A filmet egy beszélgetés követte a forradalom egyik túlélőjével, aki részese volt az eseményeknek. Tőle továbbá megtudhattuk, hogy milyen volt ezt átélni, mi történt ezután, és hogy ki volt ő a filmben.

A film hasznos volt, hiszen egy másik szemszögből is tanulhattunk erről az időszakról. Valamint elgondolkodtató a fiatalok bátorsága és összetartása. Véleményem szerint minden mai osztályban ilyen közösségnek kellene lennie.

Bors Boglárka 11.A